Vas és Győr-Moson-Sopronra a hó miatt kiadták a figyelmeztetést

Az Alpokaljára viharos széllökéseket is jósolnak.

Nem tévesszen meg senkit, hogy egyelőre még süt a nap: Az Országos Meteorológiai Szolgálat péntek reggel kiadott közleménye szerint Nyugat-Dunántúlon komolyabb mennyiségű hó várható.

Vas és Győr-Moson-Sopron megyére első fokú figyelmeztetést adtak ki, mivel ezeken a területeken a nap folyamán 5 centimétert meghaladó hó eshet.

Az előrejelzés szerint délutánig néhol előfordulhat kisebb havazás, hózápor, majd a késő délutáni óráktól északnyugat felől kiterjedt havazás kezdődik. A csapadékzóna éjfélig nagyjából a Duna vonaláig ér el. Ebből már nagy területen lehet összefüggő hóréteg, általában lepel-3 cm, de az északnyugati megyékben 5 cm-t meghaladó mennyiség is hullhat.

A Dunántúlon erős, egy-két helyen (főként a Dunántúli-középhegységben és az Alpokalján) viharos lökések (ált. 60-65 km/h) kísérhetik az északnyugati, északi szelet. Délutántól jelentősen mérséklődik a légmozgás.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Időjárás