Vas megyében fogták el a szexuális visszaéléssel vádolt volt LMP-s politikust

Közgazdászként végzett a pécsi egyetemen.

A rendőrség tegnap este elfogta Kovács Gábort, az LMP egykori politikusát, aki ellen pedofília gyanújával adtak ki elfogatóparancsot – írja a Magyar Nemzet.

A lap információját a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság is megerősítette.

A 67 éves férfira hétfőn este csaptak le Vas megyében az egyenruhások.

Az ügyről elsőként a Blikk számolt be. Úgy tudni, az ügy sértettje egy 13 éves kisfiú.

K. Gábor az MBA közgazdászként végzett Pécsett. A 2014-es országgyűlési választáson a Negyedik Köztársaság Párt (4K!) jelöltjeként mérettette meg magát Somogy megyében, de mindössze 54 szavazatot kapott. Három évvel később már az LMP mutatta be őt, mint a következő választáson induló jelöltjét, de tagsági jogviszonya még ebben az évben megszűnt.

A férfi korábban két cikluson keresztül Nagyatádon volt önkormányzati képviselő.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló