Lesz-e árvíz Vas megyében?

Sok eső esett, ezért a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság emberei figyelnek és készülnek.

Szimandel Dezső műszaki igazgatóhelyettes közlése szerint a vsárnap megérkezett intenzív hidegfront azt hozta magával, hogy a reggeli órákra lehullott eső mennyisége működési területük vízgyűjtőin átlagban 30 milliméter körüli volt. Ma estére a Rába osztrák területére 60-70, a magyar területre átlagban 25 milliméter csapadék, a Répcére 55-60, a Gyöngyösre és a Pinka patakra is 60-60 milliméternyi eső várható. A Mura folyó felső és középső szakaszára (osztrák területen) 40-60 millimétert, az alsó magyar részre 30-at prognosztizálnak a szakemberek.

Árvíz a Rábán 2009-ben (Fotó: Nyugat archív)
Tánczos Mihály

Egyben fel is készültek a megnövekedett vízszintre: Szimandel szerint a Rába vízgyűjtő felső részén, illetve Szentgotthárdnál déltől intenzívebb áradás kezdődött, délután már I. fokot meghaladó vízállások alakulnak ki. Gátőreik ezen a szakaszon állandó figyelőszolgálatot tartanak, a zsilipeket lezárták. Amennyiben az előre jelzett csapadék lehullik, úgy Körmendnél is árvízvédelmi fokozatot elérő vízállások várhatóak, s völgyi elöntésekre is számítani lehet.

Akár három méteres vízszintemelkedés

Ami a Répcét, Gyöngyöst, Pinkát illeti, a lehullott és még várhatóan lehulló csapadékmennyiség gyors, intenzív összegyülekezése következtében ezeken a vízfolyásokon akár 3 méter feletti vízszintemelkedések is kialakulhatnak. Jelenleg Répcevisnél a Répcén egy métert, Kőszegnél a Gyöngyös vízszintje már kettőt emelkedett. Helyi vízkárok kialakulásával is számolni kell.

A Mura vízállása a magyar területen még nem emelkedett meg, Letenyénél stagnál a folyó vízszintje. Az előrejelzések szerint az I. árvízvédelmi fokozatot meghaladó vízállás november 7-re várható.

Igazgatóságunkon hidrológiai és vízkárelhárítási ügyeletet tartunk. Hidrológus munkatársaink folyamatosan kapcsolatban állnak az Országos Meteorológiai Szolgálattal és a külföldi vízügyi kollégákkal. Gátőreink és műszaki szakembereink a területünkön állandó, fokozott figyelőszolgálatot tartanak, és folyamatos bejárást végeznek. Szükség esetén további tájékoztatást adunk ki

- tette még hozzá a műszaki igazgatóhelyettes.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet