Vas megye nagyhatalom eladó kastélyokban

Aki királylány vagy királyfi szeretne lenni, annak nincs is más dolga, mint venni egyet.

A hirdetési oldal szerint ennyi szépséget legfeljebb csak a Loire-mentén találunk vagy még ott sem. Megyénk híresen gazdag kastélyokban - ezek közül válogattunk, s mutatjuk meg a legmagasabb áron kínált történelmi épületeket.

Kőszeg, 628.000.000 Ft

Jelenleg a kőszegi kastélyért kérik a legtöbbet, több mint 600 millió forintot. Ezért az árért 3600 négyzetméternyi területet kapunk, melyhez egy hatalmas park is tartozik. A kastély története az 1930-as évekre nyúlik vissza, mely először a magyar hadsereg katonatiszti üdülőjeként szolgált. A háború és a szovjet fennhatóság után 1957-től SZOT-üdülőként is működött, egészen 1992-ig. Bár 2001-ben nagyszabású tervek készültek – négycsillagos hotel, konferencia- és wellness-szálló –, az épület maradt régi állapotában. Az ingatlanból lehetne akár szálloda vagy öregek otthona is, a kérdés már csak az, hogy kinek ér 600 milliót plusz néhány évnyi munkát ez a „kis” kastély.

Kemenessömjén, 310.450.000 Ft

A romantikus-szecessziós stílusú műemlék 1905-ben a Berzsenyi család kérésére, Moravetz Zsigmond tervei alapján épült. A kastély a századforduló építészeti divatját is magán hordozza köszönhetően a gazdag homlokzati ornamentikának és a kovácsoltvas díszítményeknek. A második világháború után különböző kulturális rendezvények helyszínéül szolgált, majd 1958 és 1974 között gyermekotthonként működött. A kastély, melyhez egy 2744 négyzetméteres kiszolgáló épület és egy présház is tartozik, jelenleg üresen várja új tulaját.

Szombathely, 270.000.000 Ft

A város szívében már potom 270 millióért is vásárolhatunk magunknak kastélyt. Az épület felújításra szorul, de a csigalépcsős, tornyos kastély remek lehetőségeket rejt magában. A 18 szobából és 1200 négyzetméteres alapterületből varázsolhatunk lakóteret vagy különleges irodát egy vállalkozáshoz. A ház alatt húzódó, 400 négyzetméteres borospince ezek után már csak hab a tortán. Ha pedig egy kis kikapcsolódást szeretnénk, a kastélyhoz tartozó 5000 négyzetméteren nyugodtan megtehetjük. Egy biztos: a szomszéd nem fog zavarni.

Celldömölk, 216.849.325 Ft

A 3,5 hektáron lévő, háromszintes épület jelenleg is felújítás alatt áll. A nagyobb beruházások már megtörténtek, a többi pedig folyamatban van. Pénzünkért egy 26 szobás kastélyt kapunk, melynek minden szobájához saját fürdő is dukál. Persze, nem merül ki ennyiben a kínálat: az épülethez saját éttermi rész és egy borospince is tartozik. Eladója szerint lehetne wellness-szálloda, öregek otthona, de akár vadászati központ is, hiszen igény szerint a birtok bővíthető. Ha nem elég a telek, vásárolhatunk hozzá 35-40 hektárnyi erdőt és szántót, a környező erdőkben használható vadászati joggal.

Csepreg, 152.120.500 Ft

Végül, de nem utolsó sorban a csepregi városközpontban álló kastély, melyet egy 16 ezer négyzetméteres ősfás park ölel körbe. Az épület először a Nádasdy, később a Draskovich, majd 1884-ig a Jankovich család tulajdona volt. A kastélyt Jankovich gróf eladta a bácsi Schöller cukorgyárnak, majd az épület később járási szolgabíróságként is működött. Csábító lehet, hogy a telek alatt termálvíz található, és az ár tartalmazza a szintén a telken álló Szedenich-villát, illetve a kissé romos állapotú Eperjessy-villát is.

forrás: Ingatlanbazár

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Könnyű