A Pénzcentrum szerint 100 ezer lakosra vetített autólopások száma Nógrádban volt a legmagasabb tavaly és idén április között, a feltörések esetében pedig Heves megyében a legmagasabb a mutató.
2023 április 15. és 2024 április 14. között Nógrád vármegyében 39 ilyen jellegű bűncselekmény jutott 100 ezer lakosra, a második helyezett Heves vármegye lett 29 esettel, a dobogó harmadik fokára pedig Jász-Nagykun-Szolnok vármegye "állhatott fel" 22 hasonló bűncselekménnyel.
Budapest csak a középmezőnyben foglalt helyet, itt 14 autólopás történt 100 ezer lakosra vetítve. Pest vármegyében a szám ennél is alacsonyabb, 13 darab. A sereghajtó Hajdú-Bihar vármegye lett mindössze 6 esettel, ezután következik Somogy 7 bűnténnyel.
Az országos hőtérkép szerint a fővároson kívül piroslik még Szolnok is, valamint Miskolc környéke. Ezek mellett Gyöngyös, Sárvár, Győr környéke, Körmend és Szőce is kiemelhető a vizsgált 60 napból, és a Nyírbátor-Nyírmada-tengely.
Feltört autók tekintetében sem Budapest az első, hanem Heves vármegye 35 esettel 100 ezer főre vetítve.
A sorban a második, jelentősen lemaradva Pest vármegye 17 esettel, Budapest pedig a harmadik 15 gépkocsifeltöréssel. Veszprémben és Zalában viszont mindössze 2, Békésben és Hajdú-Biharban pedig csak 3 feltörés jut 100 ezer főre.