Vas megyei nőt is átvertek az online bűnözök - 15 millióval húzták le az áldozatokat

Banki alkalmazottnak adták ki magukat.

A Mátrix Projekt keretén belül három férfival és egy nővel szemben folytat büntetőeljárást a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság. Mint beszámoltak róla, a megalapozott gyanú szerint három sértett adatait megszerezve, majd azokkal visszaélve több mint 15 millió forintot csaltak ki a négyes tagjai.

Egy Vas vármegyei nő is áldozatául esett az online csalássorozatnak, amit a rendőrök felderítettek. A gyanúsítottak banki alkalmazottnak adták ki magukat, és így vették rá a sértetteket arra, hogy mobiltelefonjukra egy távoli elérést biztosító alkalmazást telepítsenek. Az alkalmazás telepítésével az adataikat megszerezték, majd a folyószámlájukról az egyik sértett esetében közel 5 millió, a másikéról közel 9 millió forintot emeltek le.

A csalók milliós „bevételhez” jutottak egy online piactéren eladásra szánt termékek árusítójától is, akinek az általuk elküldött adathalász linken keresztül szerezték meg adatait. Ellenük pénzmosás bűntett elkövetése miatt folytatják az eljárást a kibernyomozók - közölte a rendőrség.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló