Vasárnaptól reggel nyolc órától a német állampolgárok szabadon beutazhatnak Magyarországra, a Németországból hazatérő magyarok pedig mentesülnek a karanténkötelezettség alól - közölte a Facebookon a külgazdasági- és külügyminiszter.
Szijjártó Péter szerint az enyhítés elsősorban a kint dolgozó magyarok életét könnyítheti meg: „Németország az első számú kereskedelmi partnerünk, számos magyar ember dolgozik Németországban, így az ő munkavállalásuk, illetve a családdal való kapcsolattartásuk az elmúlt időszakban nagyon komoly nehézségekbe ütközött. Ezért úgy döntöttünk, hogy vasárnap reggel nyolc órától megszüntetjük azokat a korlátozásokat, amelyek a Magyarország és Németország közötti személyforgalomra eddig vonatkoztak"- mondta.
Hozzátette: „Ez azt jelenti, hogy német állampolgárok szabadon beutazhatnak Magyarország területére, és azok a magyar emberek, akik Németországból térnek haza, mentesülnek a karanténkötelezettség alól." - írja az index.hu.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!
A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!