Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Vascsővel, stokival, golyóstollal bántalmazták zárkatársukat

A Szombathelyi Járási Ügyészség két ügyben is súlyos testi sértés bűntette miatt emelt vádat azokkal a más ügyben elítélt férfiakkal szemben, akik a vád szerint a Szombathelyi Országos Büntetés-végrehajtási Intézetben bántalmazták a zárkatársukat, súlyos sérüléseket okozva.

Az egyik ügyben a vádirat szerint az erőszakos többszörös visszaeső vádlott 2019. augusztusában szóváltást követően az ágyban neki háttal fekvő sértettre támadt, őt hátba rúgta, majd a zárkában lévő emeletes ágy létrájának egyik vascsövével is többször megütötte a végig fekvő helyzetben lévő zárkatársát és okozott neki nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérüléseket.

Négy fős cella Szombathelyen egy kiürítési gyakorlaton
TM/Nyugat.hu

A másik ügyben a vádirat szerint a többszörös visszaeső vádlott 2020. augusztusában szóváltást követően egy, a zárkában rendszeresített székkel (stokival) akarta megütni a zárkatársát, akinek sikerült a vádlott lábát megfogni. A vádlott azonban ekkor többször ököllel fejbe ütötte őt, majd egy zárkában lévő bútorlappal is többször megütötte a sértettet.

A kép illusztráció Fotó: 112Press
TM/Nyugat.hu

Miután a vádlott a sértettet az ágyra lökte a fejét egy golyóstollal többször megszúrta, ezután pedig a lábánál fogva lerántotta a földre. Miután a sértett a fürdőbe menekült a vádlott követte őt és ott is többször arcul ütötte.

A bántalmazás következtében a sértett nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérüléseket szenvedett.

A szombathelyi börtön egyik folyosója - Fotó: Tánczos Mihály
TM/Nyugat.hu

Mindkét ügyben a járási ügyészség a vádlottakkal szemben végrehajtandó szabadságvesztés kiszabását indítványozta.

(A képek illusztrációk. Szombathelyen, de más események alkalmával készültek.)
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu

Sokkoló

Tovább az oldalra