Elköszöntek a veszélyhelyzet alatt kivezényelt katonák a Vasivíztől

A honvédelmi miniszter levélben köszönte meg az együttműködést.

„Köszönöm, hogy segítette az akciócsoport munkáját, a HIT tevékenységét, együttműködött e szokatlan helyzet kezelésében, megértve a kormányzat szándékát és célját a vírushelyzet minél hatékonyabb kezelése érdekében” – írta a VASIVÍZ ZRt. vezérigazgatójának címzett köszönő levelében Dr. Benkő Tibor honvédelmi miniszter.

Forrás: vasiviz.hu

A Vasivíznél március 19-én jelentek meg a katonák, A Vasivíz felett is átvette ma az irányítást a honvédelem 2020. March 19. 16:49 amikor a kormány elrendelte, hogy stratégiailag fontos cégeknél úgynevezett Honvédelmi Irányító Törzs segítse a munkát. Összesen 71 ilyen cég volt akkor, később egyébként további cégeknél is megalakult a Honvédelmi Irányító Törzs.

„A Honvédelmi Irányító Törzs tagjai munkájukkal elősegítették társaságunk biztonságos, zavartalan működését. Segítettek bennünket abban, hogy a VASIVÍZ és a kormányzat között közvetlen kapcsolat alakuljon ki, gyorsult az információ áramlás, összességében hatékonyan hozzájárultak a krízis kezeléséhez” – írta közleményében a Vasivíz.

A veszélyhelyzet megszűnése után a Honvédelmi Irányító Törzsek feladata is megszűnt, a katonák ma elbúcsúztak a cégektől.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet