VASIVÍZ ZRt. fotópályázat - „Az élet forrása”

Ebben a felgyorsult világban sokszor észre sem vesszük, hogy csodálatos jelenségek, természeti események mellett rohanunk el.

MOST MÉGIS AZ LESZ IGAZÁN SZERENCSÉS, AKI MEGÁLL EGY PILLANATRA ÉS MEGÖRÖKÍTI "AZ ÉLET FORRÁSÁT", AMELY SZLOGEN A VASIVÍZ ZRT. IDEI FOTÓPÁLYÁZATÁNAK TÉMÁJA.

A cím tág mozgásteret ad a "művészeknek", ám a zsűri egy kis támponttal is segíti azokat, akik helyezést szeretnének elérni.

Benkő Sándor - fotóriporter:

"A fotópályázat elkészítésénél két szempontot vegyetek figyelembe (ez a zsűrizés egyik alapvető feltétele is). Elsőként azt, hogy mi a pályázati kiírás célja. Ennek megfelelően készítsétek el a felvételeket! A másik fontos szempont az, hogy minőségileg értékelhető és kifejező legyen a kép. A fotó kigondolása után a komponálás legyen egyszerű, céltudatos, és minőségileg is megfelelő, tehát, legyen optimálisan exponált és legyen éles pont a képen, lehetőleg az, amit ki akartok fejezni. A vizet fotózni nem nagy kihívás, azonban csodálatos feladat, hiszen olyan fénytörő közeggel dolgoztok, ami varázslatos képet eredményezhet. Lehet kimerevíteni a vízcseppet, amit szabad szemmel nem is lehet látni, de lehet egy zuhatagot hosszabb záridővel fényképezni, amely esetben csodálatos dinamikus kép lesz a végeredmény. A lényeg, hogy a kép legyen figyelemfelkeltő, és igazodjon a pályázati kiíráshoz, és mindez párosuljon jó technikai megvalósítással!"

A víz olyan, mint az egészség. Teljesen természetesnek vesszük, hogy van, és csak akkor érezzük hiányát, ha valamely okból kifolyólag nem áll rendelkezésünkre.

A FOTÓPÁLYÁZAT DÍJAZOTTJAI SZÁMÁRA 40, 30 ÉS 20 EZER FORINTOS AJÁNDÉKKÁRTYÁK KERÜLNEK ÁTADÁSRA.

A részletes pályázati felhívás megtalálható a www.vasiviz.hu honlapon és a Társaság FACEBOOK oldalán.

KEHOP-2.1.7-19-2019-00017 sz. „Környezetvédelem és fenntarthatóság a víziközmű szolgáltatók életében a klímaváltozás árnyékában”

VASIVÍZ
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

(X)