Védekezésre képtelen tolókocsist loptak meg Szombathelyen

A Perint-hídon belenyúltak a kabátzsebébe.

A Szombathelyi Járási Ügyészség kifosztás bűntette miatt emelt vádat azzal a többszörös visszaeső férfival szemben, aki a vád szerint 2021 májusában Szombathelyen egy tolókocsival közlekedő sértett pénzét vette el – közölte lapunkkal a Vas Megyei Főügyészség.

A vádirat szerint a sértett elektromos tolókocsijának akkumulátora lemerült, emiatt megkérte a férfit, hogy tolja el a lakóhelyéig, és felajánlott neki kétezer forint

fizetséget.

A vádlott az ajánlatot elfogadta, feltolta a sértettet a Perint-patak hídjára, majd ott közölte vele, hogy kétezer forint nem lesz neki elég, aztán benyúlt az egészségi állapota miatt védekezésre képtelen sértett belső kabátzsebébe, onnan kirántott 25 ezer forintot, amit ellopott.

A bűncselekménnyel okozott kár a pénz lefoglalásával és a sértettnek történő kiadásával megtérült.

A Szombathelyi Járási Ügyészség a vádlottal szemben fegyházbüntetés kiszabását indítványozta.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek