Kitüntetik a tanárt, aki megvédte diákjait a késes támadótól

Őt többször is megszúrta.

Az emberi erőforrások minisztere kitünteti Farkas János testnevelő tanárt, aki megvédte diákjait egy fővárosi villamoson - közölte a szaktárca szombaton az MTI-vel. A közlemény szerint a tanárt Trefort Ágoston-díjban részesítik; a díj átadásáról később gondoskodnak. Az Emmi közleményében felidézték, hogy egy férfi a budapesti 50-es villamoson kötözködni kezdett a Gulner Gyula Általános Iskola korcsolyaoktatásra igyekvő tanulóival, az őket kísérő és védő pedagógust pedig késsel megszúrta.

A rendőrség csütörtökön közölte, hogy előző nap a XVIII. kerületben az 50-es villamoson egy férfi bozótvágó késsel fenyegette az utasokat, egy tanárt pedig többször is megszúrta. Farkas János testnevelő tanár sebesülten is elsődlegesen a gyermekek iskolába történő biztonságos visszajuttatásáról gondoskodott, csak ezt követően került sor orvosi ellátására. A támadót súlyos testi sértés bűntettének kísérlete és felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette miatt hallgatták ki gyanúsítottként, majd - mivel más ügyben már körözték - a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézetbe vitték büntetésének letöltésére.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek