Védőfelszerelésben, légzőkészülékkel futja le a Budapest Maratont a szombathelyi tűzoltó

Borbás Tibornak komoly célja van: felhívni a figyelmet az örökbefogadás fontosságára, és támogatást gyűjteni a gencsapáti Gólyafészek Gyermekotthon lakóinak fejlesztésére.

Teljes tűzoltó-védőfelszerelésben, 11 kilós légzőkészülékkel a hátán áll rajthoz október 12-én a Budapest Maratonon Borbás Tibor, szombathelyi hivatásos tűzoltó – adta hírül a Szombathelyi Televízió.

Egy maraton önmagában is embert próbáló feladat. Borbás Tibor azonban nem elégszik meg a 42,195 kilométerrel. A tűzoltó úgy döntött, hogy az egész távot abban a teljes védőfelszerelésben teljesíti, amelyet szolgálat közben is visel, beleértve az 11 kilogrammos légzőkészüléket is. Mindezt egy nemes ügyért teszi.

Borbás Tibor
SZTV

Az SZTV-nek nyilatkozva elmondta, szeretné felhívni a figyelmet az örökbefogadás fontosságára, és megmutatni, hogy a gyermekotthonban élő gyerekek is megérdemlik az esélyt egy szerető családra. Egyébként feleségével együtt maga is örökbefogadó szülő: három lányuk mellé öt évvel ezelőtt egy kislányt fogadtak örökbe.

Jótékonysági gyűjtés a Gólyafészek Gyermekotthonért

Tibor futása egy jótékonysági kampány része is egyben: a Pro Juventute Egyesület számlájára érkező adományokat teljes egészében a gencsapáti Gólyafészek Gyermekotthon lakóinak fejlesztésére fordítják. Bárki csatlakozhat a kezdeményezéshez – akár egy jelképes összeggel is sokat segíthet.

Teljes védőfelszerelésben futja le a maratont
SZTV

A versenytapasztalat nem hiányzik

Borbás Tibor 11 éve fut rendszeresen, és komoly eredményeket is elért:

  • 2018-ban 4. helyezett lett az Ultrabalatonon,
  • 2019-ben a görögországi Spartathlon ultramaratonon a 12. helyen végzett,
  • és volt már arra is példa, hogy félmaratont teljesített védőfelszerelésben.
  • Heti három futóedzését kick-boksz edzésekkel egészíti ki, a mostani megmérettetésre pedig külön készül: hetente egyszer már most is teljes felszerelésben fut, hogy a teste hozzászokjon a fizikai terheléshez.

    Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

    A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
    A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

    Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
    Google Favicon
    Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Közélet