Hivatalos közleményben tudatta az LG, hogy (július 31-gyel) elhagyják a mobilpiacot, vagyis újabb modellek már biztosan nem fognak érkezni.
A dél-koreai vállalat jelezte, hogy bizonyos ideig még biztosítja az okostelefonokkal kapcsolatos ügyfélszolgáltatását, valamint a szoftveres frissítéseket.
Az LG a felszabadult kapacitását többek között az elektromos autókra irányítja, a mobilos divízió dolgozóiról pedig helyi szinten döntenek majd.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!