Adományokból építettek gyermekotthont Velemben, ami négy év működés után 11 éve üresen áll

A fogyatékkal élő gyermekeket gondozó otthon már zárva volt, amikor jött az államosítás.

Tíz év után bruttó 93 millió forintot fizetett az állam a Camphill Egyesületnek, miután 2013-ban államosították az adományokból felépített velemi gyermekotthont. A gyermekotthonra hét évig gyűjtöttek, összesen négy évig működött, most üresen áll.

A gyermekotthonnak helyet adó, Kossuth utca 1. alatti ingatlan a 2000-es évek elején a Vas megyei önkormányzat tulajdonában volt. A terület felső részén, az erdő szélén áll a régi gyermektábor épülete, alatta, az úthoz közel épült fel a fogyatékos gyermekek otthona. A helyzet jogilag is érdekes volt, mert a megyei önkormányzat területén épült fel az építtető egyesület tulajdonában lévő gyermekotthon.

A régi gyermektábor és a Camphill-féle gyermekotthon az állami tulajdonú területen
Mészáros D. Zsolt

Hét évig tartott az adománygyűjtés és az előkészítés

A Magyarországi Camphill Egyesület azt a célt tűzte ki maga elé a 2000-es évek elején, hogy létrehoznak egy gyermekotthont, ahol sérült gyerekek gondoznak és nevelnek majd.

2004 júniusában kötöttek a megyei önkormányzattal egy együttműködési megállapodást, ennek értelmében az egyesület ingyenes használtba kapta a Kossuth utca 1. alatti ingatlant, ahol volt velemi gyermektábor is áll. A megállapodás 2005. január 1-től hét éves időtartamra szólt.

Hogy céljaikat megvalósíthassák, az egyesület adománygyűjtést indított. Az egyesület egyik tagja lapunknak azt mondta, lassan ment az adománygyűjtés, magánszemélyek, vállalkozások adtak kisebb-nagyobb összegeket, és pályázatokon is nyertek támogatást. Adományozóik jó része érintett volt, saját családjukban is neveltek, gondoztak sérült gyermeket, és abban bíztak, hogy az új gyermekotthon segít majd a gyermekük elhelyezésében és szakszerű gondozásában.

Fák és bokrok között az épület
Mészáros D. Zsolt

Az egyesületből egy másik, közben kilépett tagja azt mesélte, komolyabb pénzbeni adományt négy-öt nagyobb cégtől kaptak, volt köztük osztrák bank hazai fiókja és a filantróp tevékenységéről ismert nemzetközi szervezet is. Érkeztek kisebb összegek is, sok vállalkozó pedig munkájával segített.

Mint mondta, a tervezők, kivitelezők, szállítók nagy része kedvezményes áron vagy ingyen dolgozott, önkéntesek is jelentkeztek a munkára, így ritkán látható összefogással felépült a gyermekotthon. Aminek értékét elkészültekor, 2007-ben 80 millió forintra becsülték.

Hét évi előkészítés és adománygyűjtés után az otthont végül 2007. augusztusában nyitották meg, és elkezdődött a gyermekek gondozása is.

Adományokból épült a volt gyermekotthon épülete
Mészáros D. Zsolt

Mindössze négy évig működött

Ez az állapot azonban csak négy évig tartott, a velemi gyermekotthon 2012. márciusában befejezte működését és bezárt.

Információink szerint alapvetően az egyesület tagjai és segítői fáradtak el. A gyermekotthont ugyanis önkéntesek működtették, munkájukért nem kaptak pénzt. Egy idő után egyre kevesebb lett az önkéntes, felmerült, hogy fizetett alkalmazottakkal oldják meg a hiányukat, de ez szembe ment volna Camphill otthonok működési rendjével.

Az Camphill otthonok jellegzetessége ugyanis, hogy a nevelők, gondozók is a táborban éltek, a gyerekek így mindig ugyanazokkal a felnőttekkel találkoznak, és velük alkotnak közösséget.

A velemi gyermekotthonban viszont kevés volt a gondozó, úgy tudjuk, az egyesületen belüli viták is erősödtek. Sok szülő elégedetlen volt a működéssel. 2011 decemberében ideiglenes jelleggel bezárták az otthont, azzal, hogy ha megoldják a problémákat, újra nyitnak. 2012 márciusában viszont már látszott, hogy ez nem megy, így bejelentették a végleges bezárását.

Informátoraink azt mondják, az adományozók természetesen nem örültek a bezárásnak, arra viszont kíváncsiak voltak, hogyan alakul az épület sorsa, és hogyan tudja az egyesület ellátni a feladatait. Ekkor azonban már jogi problémák is felmerültek: a gyermekotthon épületét magába foglaló ingatlan ugyanis közben megyeiből állami tulajdon lett.

Államosították az ingatlant és az épületet is, de mi lesz az érte kapott pénzzel?

2012 elején ugyanis lezajlott a megyei önkormányzatok vagyonának államosítása. Hivatalosan az állam átvállalta a megyei önkormányzatok adósságát, és ennek fejében a vagyont is átvette. Ekkor lettek az államé például a megyei kórházak, művelődési intézmények, gyermeküdülők és táborok.

Így a velemi gyermektábor is, ahol érdekes jogi helyzet alakult ki. Az állami tulajdonú ingatlanon állt egy adományokból épült épület, amely jogilag a Camphill Egyesületé volt.

A megyei önkormányzattal kötött megállapodási szerződésben szerepelt, hogy a szerződés megszűnése esetén az értéknövelő beruházásokat megtérítik az egyesületnek. Az állam azonban nem vállalt ilyen garanciát. A jogi probléma miatt csúszott a gyermekotthon ügyének rendezése is.

Az adományozók is sérelmezték, hogy hiába támogatták az egyesületet pénzzel, munkával, négy év után megszűnt a gyermekotthon. A gyermeküket az otthonra bízó, és ennek fejében támogatást nyújtó szülők szülők ugyanis abban bíztak, hogy fogyatékkal élő gyermekeik elhelyezése és gondozása hosszú időre megoldódott.

Tíz év egyeztetés után állapodtak meg

2013-ban elkezdődött az egyeztetés az épületről az állami vagyonkezelő, az MNV Zrt. és a Camphill Egyesület között. Egyesületi segítőnk nem vett részt az egyeztetésben, de azt mondta, nem ment könnyen a megegyezés, amit az is jelez, hogy tíz évig, 2013 elejétől 2022 végéig tartott a folyamat.

Az ügyben többször kerestük az egyesületet, de a honlapjukon lévő elérhetőségeken nem válaszoltak. Az egyesület elnökét, Takáts Pétert sikerült elérnünk telefonon, ő azonban nm kívánt válaszolni a kérdéseinkre. Így közérdekű adatigényléssel fordultunk a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-hez (MNV) és a Camphill Egyesülethez.

Az egyesület erre erre az adatkérésre sem sem reagált, az MNV válaszából viszont kiderült, hogy 2022 decemberében született meg a megállapodás az MNV és az egyesület között, aminek értelmében az állam bruttó 93 millió forintot utalt át a Camphill Egyesületnek. Az MNV azt is írta, hogy a bruttó 93 millió forintot az egyesület szabadon használhatja fel, nincs semmiféle megkötés.

A gyermekotthon épülete több mint 11 éve üresen áll

Az egyesület egyik tagja azt mondta, egy másik gyermekotthont akarnak létrehozni, megmaradva a Camphill Egyesület eredeti céljai mellett. EA részleteken még dolgoznak, így azokról még nem tud beszámolni.

Az adományokból épült gyermekotthon tehát 11 éve üresen áll, összesen négy évig működött. Nyilván, mindez az adományozóknak és segítőknek nagy csalódás.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet