Véletlenül bebetonoztak egy macskát a budapesti felújításon

Aztán kimenekítették, de mégis.

Egy budapesti építkezésnél véletlenül lebetonoztak egy macskát, de később sikerült kimenteni az állatot – közölte a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat.

Azt írták, hogy az eset még pénteken történt, amikor egy felújítás alatt lebetonozták egy macskakolónia rejtekhelyének bejáratát. Az állatok önkéntes őrzői úgy hitték, hogy akkor már egyik macska sem volt ott, de nem sokkal arra figyeltek fel, hogy a szokásos etetésnél a macskák egyike hiányzik.

Nem sokkal később kiderült, hogy az állat a rejtekhelyen ragadt. Az állatok gondozói segítséget kértek a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálattól, akik szombaton hajnalban kibontották a lebetonozott bejáratot, így a macskának sikerült megmenekülnie – írja Facebook-oldalán a mentőszolgálat.

Bebetonoztak egy macskát
Facebook

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Könnyű