Vendéglátósok között kezdett tömegesen terjedni a koronavírus Ausztriában

A turistáknál nem tapasztaltak ilyet.

Szinte az összes turizmusban dolgozót tesztelik az ausztriai Wolfgangsee körül, miután az utóbbi napokban megugrott a koronavírus-fertőzöttek száma – írja a Euronews nyomán a hvg.hu. A Felső-Ausztria és Salzburg tartományok határán fekvő tó körül eddig 62 fertőzöttet találtak. Többségük olyan fiatal, aki szakmai gyakorlatát tölti a helyi szállodákban és éttermekben. A turisták közül csak hárman fertőződtek meg. A fertőzés kiindulópontja egy szórakozóhely lehetett, majd a tó körüli településeken kezdett terjedni a járvány. Ausztriában már 20 ezer felett jár a koronavírus-fertőzöttek száma, a vírus eddig 713 áldozatot követelt.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek