Eddig: 1 639 863 / 3 000 000 Ft, 75 támogató. Még8nap.
Légy része az igazságnak!

Veréb megcsinálta a lehetetlent. Lefogyott és indul Pekingbe

A szombathelyi Hatos Gábor fülgyulladással került a pekingi kórházba. Hatos még a kórházi ágyán is edzett és indulni akart. A gyulladás azonban nem gyógyult. A birkózó helyett a szintén haladásos ifj. Veréb Istvánt hívta ki az olimpiára szövetség. Ő azonban eddig egy súlycsoporttal feljebb versenyzett…

Verébnek két nehéz feladatot is le kellett azonban ahhoz küzdenie, hogy indulhasson. Egyrészt pihenő időszakából kellett visszazökkennie a kemény edzésekbe, másrészt 12 kilót kellett lefogynia, hogy beférjen Hatos Gábor súlycsoportjába. A dolgot nehezítette, hogy mindezt még egy kilenc órás repülőúttal is meg kellett szakítania.

Ifjabb Veréb egyébként az olimpiai „A” kerethez tartozott és egészen a szabadfogású birkózok elutazásig edzésbe volt. A formája jó ezt misem bizonyítja jobban, hogy idén 84 kilogrammban magyar bajnok lett. Ez azonban, ugye, nem hatos súlycsoportja. Neki kellett tehát állni fogyasztani, hogy beférjen a 74 kilósok közé.

Veréb belevágott az embert próbáló feladatba. Kiutazott Pekingbe és szinte csodával határos módon egy nappal a mérlegelés előtt már kilenc kilóval könnyebb volt, mint amikor megtudta a hírt, hogy utaznia kell. Igaz édesapja és egyben edzője úgy fogalmazott, hogy fia rosszul van és csoda kellene ahhoz, hogy 74 kilogramm alatt mérlegeljen.

Aztán a csoda mégis sikerült és ezt éppen édesapja tudatta velünk 12 óra előtt pár perccel, mely így szólt: Megcsinálta a lehetetlent, sikerült a mérlegelés. Egy amerikaival kezd.

Holnap éjszaka tehát ifjabb Veréb István elkezdi a küzdelmeket Pekingbe, a 74 kilogrammos szabadfogású birkózók mezőnyében. Minden győzelem kisebb csoda lenne.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva . Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport

Tovább az oldalra