Véres éjszaka: buszsofőr késelt meg egy utast a Hungária körúton

A rendőrök nagy erővel vonultak ki a helyszínre.

Péntek este 11 óra körül késelés történt a fővárosban. A Ripost információi szerint a Hungária körút és a Thököly út sarkánál, egy éjszakai buszon egy buszsofőr támadt rá egy utasra, a rendőrök nagy erővel vonultak ki a helyszínre.

A Ripost információi szerint két ittas állapotú fiatal utazott az éjszakai buszon, valamint utasként egy munkába tartó buszsofőr is. Az illető rászólt a fiatalokra, hogy vegyék fel a maszkjukat, ez azonban konfliktushoz vezetett.

A megállóban a fiatalok nekimentek a sofőrnek, aki elővett egy rugós kést, magát is, és legalább az egyik fiatalt is megvágta. Kórházba szállították őket, a rendőrség mindhármukat elfogta.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek