Verik a postásokat: kampányba kezdett a Magyar Posta

Postásnak lenni nem küzdősport szlogennel figyelemfelhívó kampányt indít a Magyar Posta.

A szemléletformálást, a közfeladatot ellátó személyek védelmének növelését célzó kampányt a rendőrség és a mentőszolgálat támogatja.

A szabad sajtót egyre több támadás éri. Segítsd a hiteles újságírást helyben is!
Támogatom

Balczó Barnabás, a Magyar Posta elnök-vezérigazgatója a csütörtöki kampányindító sajtótájékoztatón elmondta, az elmúlt években jelentősen nőtt a postai dolgozók, különösen a kézbesítők elleni erőszakos cselekmények száma, tavaly mintegy 70 atrocitás érte a postásokat, ami 10 százalékkal több, mint az előző időszakban.

A postásokat ért atrocitásokat sorolva többek között kiemelte, hogy az egyik kézbesítőt gumilövedékkel lőtték meg, volt olyan eset is, amikor egy kézbesítőt többen is körbevettek, és több mint egy órán keresztül nem engedtek tovább.

Balczó Barnabás felhívta a figyelmet arra, hogy a törvény egyértelműen fogalmaz, az egyetemes szolgáltatást végző postással szemben elkövetett bűncselekmény minősített büntetőkategóriába esik, és akár börtönbüntetést is jár érte.

Az elnök-vezérigazgató elmondta, a Magyar Posta felmérése szerint a lakosság több mint negyede nincs azzal tisztában, hogy a közfeladatot ellátó személy ellen elkövetett bántalmazás szigorúbb büntetéssel járhat. Ötöde pedig tévesen azt gondolja, hogy a postai dolgozók nem közfeladatot ellátó személyek.

Hangsúlyozta, a Magyar Posta Zrt. elkötelezett a munkavállalói biztonsága mellett. Ennek érdekében fejlesztik biztonságtechnikai eszközeiket, rendszeres tréningeket tartanak, hogy a dolgozók jól fel tudják mérni, és megfelelően kezeljék a fenyegető, veszélyes helyzeteket. Példaként említette, hogy a kézbesítők PDA-készülékeit segélyhívó funkcióval látták el így azok támadás, rosszullét vagy baleset esetén azonnal jeleznek a társaság biztonsági diszpécserszolgálatának.

Gál Kristóf, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője az egységes nyomozó hatósági és ügyészségi bűnügyi statisztika alapján elmondta, a postai dolgozók sérelmére elkövetett eseteknél a nyomozások száma 2019-ben 14, 2020-ban 13, 2021-ben 11, 2022-ben 12, tavaly 15 volt, az idén az első öt hónapban 6 ilyen nyomozást zártak el.

Az ügyek közül átlagosan minden másodikat vagy harmadikat közfeladatot ellátó személy sérelmére elkövetett erőszak miatt folytatták le - tette hozzá Gál Kristóf.

adó 1% nyugat.hu 2025

Segítsd a szabad újságírást helyben is! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A szabad sajtót egyre több támadás éri, és a világot ellepik a hamis hírek. Támogassatok minket adótok 1 százalékával, hogy egy olyan országban élhessetek, ahol gyakorolhatjátok a jogaitokat.
Tovább a felajánláshoz!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló