A Szombathelyi Járási Ügyészség közúti veszélyeztetés bűntette és segítségnyújtás elmulasztásának bűntette miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki a vádirat szerint 2024 decemberében, Celldömölk lakott területén okozott szándékosan balesetet, majd segítségnyújtás nélkül elhajtott.
A vádlott személygépkocsival közlekedett, amikor a sértett – szintén személygépkocsival – megpróbálta megelőzni, azonban azért, hogy ezt megakadályozza, a megvádolt sofőr a sebességét növelte, fokozatosan balra húzódott, illetve a felezővonalat is átlépte. A sértett az ütközés elkerülése érdekében vészfékezett, a kormányt elrántotta, majd az úttest bal oldalán álló gépkocsinak ütközött, amit egy másik parkoló autónak is nekilökött. A balesetben a sértett gépkocsijában utazó kiskorú gyermek nyolc napon belül gyógyuló könnyű sérülést szenvedett el, három személygépkocsi pedig megrongálódott.
A megvádolt férfi észlelte ugyan a balesetet, de nem állt meg, nem győződött meg arról, hogy bárki megsérült-e, és segítséget sem nyújtott, a helyszínt elhagyta.
A járási ügyészség vádiratában végrehajtandó börtönbüntetés, közügyektől eltiltás és közúti járművezetéstől eltiltás kiszabására tett indítványt a vádlottal szemben, akinek a büntetőjogi felelősségéről a Sárvári Járásbíróság fog dönteni – áll az ügyészség közleményében.