Romantikus története van a szombathelyi Újtemető melletti Ferenczy István utcában álló Vespa Rendezvényháznak. Az épületnek helyet adó telket ugyanis a mostani üzemeltető nagypapája vásárolta, még jó néhány évtizeddel ezelőtt. A családban csak a Veszprémi papaként emlegetett nagypapa örökségének pedig ezzel a becenévvel állítottak emléket, így lett a rendezvényház neve, a Vespa.
A legszélesebb palettával várják a csoportokat, akiket kötöttségek nélkül próbálnak meg kiszolgálni. A kisgyerekes zsúrokon kívül, az osztálytalálkozók, a házassági évfordulók vagy éppen az év végi céges vacsorák lebonyolítását is rutinosan és zökkenőmentesen, nem utolsó sorban pedig rugalmasan oldják meg. Egy igazi gyerek vagy éppen vállalatvezető-barát hely, attól függ, hogy éppen ki jelenti az aznapi vendégsereget. Sőt, a temető közelsége okán, arra is fel vannak készülve, hogy egy-egy búcsúztató után náluk kegyeletteljesen emlékezhessen meg a család.
És, hogy milyen a hely konyhája? Ez az, ami a Vespa rugalmasságát jellemzi. Nincs kötött étlap, így a vendégek szó szerint azt kapják, amit kérnek. Ha a magyaros étel a csapat kedvence, akkor azt tálalják fel, de a mediterrán ételek és a különböző diétás, vagy vegán fogások elkészítésétől sem ijednek meg. Arról nem is beszélve, hogy foggal körömmel ragaszkodnak ahhoz, hogy az ételek alapanyagait a helyi kistermelőktől szerezzék be. Ez egyébként érvényes a szörpöktől kezdve a mézig mindenre.
Két teremben 35 illetve 20 főt tudnak leültetni. Ha pedig rendezvényről van szó, érdemes a Vespával időben egyeztetni, hiszen itt egyébként sem mondanak nemet semmire.
Habár egyelőre csak előzetes egyeztetés alapján kaphat valaki a Vespa-élményből, január 20-tól már minden nap tárt ajtókkal várják a vendégeket. Akkor aztán házi készítésű süteményeket, chia pudingot és minden földi jót kaphatunk majd a szánkba. Sőt!
Szombathely legizmosabb burgerének elkészítésére már most gyúrnak a konyhában. A vespások azt ígérik, hogy miután a szánkba juttatjuk a mennyei húspogácsájukat és saját készítésű bucijaikat, mindent elfelejtünk, amit addig a hamburgerről tudtunk, vagy gondoltunk. 100% marhahús és szakértelem, érdemes lesz kivárni a januári startot.