A falusi kisboltok (egykori vegyesboltok) döntő többségét még mindig a hajdani áfészek üzemeltetik Vas megyében. Vannak olyan kistelepülések, ahol csak ilyen boltok biztosítják a lakosság napi cikkekkel történő ellátását. Az amúgy is hátrányos helyzetű térségként ismert Hegyháton sok a kisebb falu, amelyeknek ellátásában a Coop Vasvár Kft., a korábbi Vasvár és Vidéke Áfész oroszlánrészt vállal. Mi lesz velük július 1-jétől, amikor már élelmiszer és élelmiszer jellegű üzletekben sem lehet majd cigarettát, dohánytermékeket árusítani?
Kocsma után bolt sem lesz?
„A kistelepülések boltjaiban érezhető meg elsősorban a drágulás és a pénztelenség. Ezek az üzletek a trafiktörvény életbe lépése után ellehetetlenülhetnek. Itt az árbevétel nagy részét tette ki a cigaretta, dohányáru. Legalább 15 százalékos forgalom-visszaeséssel, és több százmillió forint veszteséggel számolunk.
Egyes településeken csak mi működtetünk boltot, és még kocsma sincs, például Nagytilajban és Sárfimizdón, illetve van, ahol a kocsmában nem tartanak cigarettát. Sok faluban egyáltalán nem lehet majd folyamatosan cigarettát, dohányárut kapni, hiszen nem valószínű, hogy minden nap megjelenik a mozgóárus.
A nagyobb településekre beadtunk már pályázatot az üzleteken belül, elkülönített részen trafik működtetésére. Az aprófalvakban azonban teljesen gazdaságtalan lenne ilyenek létesítése. Mi több, a cigaretta, a dohányáru elvonása annyira lecsökkentheti a kisebb boltok forgalmát, hogy gazdaságtalan lehet a működtetésük, amely végül a bezárásukhoz vezethet. Ez esetben ezeken a településeken még a legalapvetőbb élelmiszereket sem lehetne helyben megvásárolni. Ez pedig nemcsak a napi ellátásra hatna ki, de gerjesztené a munkanélküliséget is – magyarázza Sipos-Tompa János, a kft. ügyvezetője, a CO-OP Hungary Zrt. igazgatóságának a tagja.
Finomítani kellene a törvényen
Jelentősebb veszteséggel számol, de nem ennyire borúlátó Horváth Tibor, a Csepreg és térsége ellátásában nagy szerepet betöltő Répcementi CO-OP Kft. ügyvezető igazgatója.
„Nálunk is vannak olyan kistelepülések, ahol csak mi vagyunk jelen a boltjainkkal. A trafiktörvény érvénybe lépése után éves szinten mintegy 140-150 millió forint árbevétel kiesés, és 7-8 millió forint árrés kiesés várható, amit nemigen tudunk majd pótolni. Csepregen és Bükön is két dohányterméket árusító bolt lehet, s a koncessziós szerződésre pályázni kell. Én annyira nem tartok a kisboltok bezárásától, szerintem még finomítás is lehet a törvényen, tény azonban, hogy a trafiktörvény hatását leginkább a kisebb falvakban fogják megérezni.”
Azt már csak halkan tesszük hozzá, hogy a trafiktörvény a dohánytermékek forgalmának várható visszaszorulása miatt a központi büdzsében is erősen éreztetni fogja a hatását, a munkanélküliségre történő esetleges kihatásának negatív következményeiről pedig már ne is ejtsünk szót.