A Kétfarkúak akcióztak egyet a városban.
Szentgotthárdon az Arany János általános iskola diákjai annyira veszélyesek a társadalomra, hogy a kerítésre kb másfél méter magasan szögesdrótot húztak, ami már nem is feltétlenül látja el a feladatát. Így úgy gondoltuk, hogy a lakosság megérdemli, hogy fel is hívjuk a figyelmüket a veszélyre - írják az MKKP honlapján.
Veszélyes gyerekek tábla Szentgotthárdon
MKKP
Megjegyzik még: "a szögesdróttal kapcsolatban azt a jogi apróságot, hogy a 253/1997. (XII. 20.) számú az országos településrendezési és építési követelményekről szóló Kormányrendelet 44 §. (5) bekezdése alapján, miszerint “A telek homlokvonalán álló kerítésen a közterület használatát veszélyeztető megoldást (pl. szögesdrótot) csak a gyalogjáró szintje felett legalább 2,00 m magasságban és a kerítés belső oldalán szabad alkalmazni. Szóval lehet picit problémás a jelenlegi megoldás."
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!