Bő felől Bük belvárosának irányába tartott egy cseh rendszámú KIA személyautó. Az autó váratlanul megállt, a mögötte haladó, építőanyagot szállító Iveco kisteherautó pedig a sofőr intenzív fékezése ellenére nekiütközött a személygépkocsinak.
A balesetben az Iveco utasa megsérült, a biztonsági öv zúzódásos sérüléseket okozott a mellkasán (ami egyben azt jelenti, hogy be volt kötve). A férfit a mentők kórházba szállították. Az eset eddig egy klasszikus ráfutásos balesetnek tűnik, ahol a kisteherautó vezetője nem tartotta be a követési távolságot. Ez valószínűleg igaz is, csakhogy a teherautó vezetője azt állította, hogy semmilyen látható oka nem volt a KIA vezetőjének a fékbe taposni. Az elmondások alapján a személyautó vezetője hevesen gesztikulált az autóban, mielőtt a jármű megállt. A cseh asszony a helyszínre érkező szlovák fiatalember tolmácsolásában többféle verziót is mondott a megállásról. Ezek között szerepelt az is, hogy nem ő fékezett, hanem az autó önmagát fékezte be, mert valamilyen akadályt érzékelt az aktív vezetési asszisztens. A helyszínelő ezért szakértőt hívott, aki vizsgálja azt is, okozhatta-e műszaki hiba a megállást. A szakértő kiolvasta a jármű hibakódjait és műszeres lassulásmérést is végzett. A forgalom egy sávon, rendőri irányítás mellett haladhatott a helyszíni szemle ideje alatt.A rendőrség igazságügyi szakértő bevonásával vizsgálja az eset körülményeit.