Ismét szombathelyi zenekarrá vált az Anima Sound System

A város egyik legismertebb kulturális termékét egyik próbájukon látogattuk meg.

Az Anima Sound System 1993-ban Szombathelyen alakult, és néhány éven belül Magyarország egyik vezető zenekarává nőtte ki magát, lemezek soraival, külföldi fellépésekkel és Sziget-nagyszínpados koncertekkel.

Bár a városhoz fűződő szálak soha nem szakadtak meg teljesen, részben a tagcserék, részben a magyar zenei élet fővároscentrikussága miatt ez a kapcsolat egyre halványabb lett.

Most viszont azt hallottuk, hogy a továbbra is igencsak aktív Anima ismét szombathelyi zenekar lett, olyannyira, hogy a próbahelyük is a városban van.

Így aztán felkerekedtünk és benyitottunk a Zanati úti helyiségbe, ahol meg is találtuk Prieger Zsolt és Prieger Szabolcs alapító-tagokat, akik éppen javában dolgoztak egy új dalon.

Aztán a lépcsőn elbeszélgettünk a szombathelyi létről, a koncertekről, az új dalokról, az elkövetkezendő koncertekről, lemezről, a fontosabb történésekről és a jelenlegi zenekari tagokról.

Frissítés:

Időközben megjelent a beszélgetésben is említett új dal, az Öltöztessél fehérbe.

Hallgassátok meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva . Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Video