Emberek ugráltak félre az útjából, a rendőrség is alig tudta megállítani.
Egy orosz reptéren készültek ezek a felvételek. Egy férfi szó szerint berobbant a repülőtér egyik termináljába, majd többször is visszatolatott, mire sikerült áttörnie az üvegajtókat. Mindeközben a rendőrség próbálta megállítani az autót, de mindhiába.
A terminálból végül egy másik ajtón távozott, amit szintén porrá zúzott. Ezután megállt, ekkor tudták kinyitni az autó ajtaját a rendőrök. A sofőr hatalmas károkat okozott, elvágott egy vízvezetéket is, ami szabályos áradást okozott a repülőtéren.
A férfi végül egész könnyen megúszta, mindössze 15 nap letöltendő börtönbüntetést kapott, annak ellenére, hogy emberi életeket is veszélybe sodort a mutatványával.
(Forrás: Independent)
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.