Hatalmas verekedés tört ki egy angliai étteremben, ami korlátlan fogyasztást ígér a vendégeinek - írja a Mirror. A kenyérpirító előtt hosszú sor kígyózott, ezt nem akarta kivárni az egyik vendég, úgyhogy előre tolakodott. Egyes szemtanúk miatt ezért tört ki a verekedés, de mások azt mondták, hogy két férfi már a parkolóban összeszólalkozott, végül bent estek egymásnak.
A helyszínre végül rendőrt kellett hívni, mert a két férfi csak nem akarta abbahagyni a verekedést. Mire kiértek az egyenruhások, az egyikük elmenekült, a másikukat viszont sérülten találták meg a helyszínen.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!