Videó: Először rendezték meg az Országos Középiskolai Rendészeti Csapatversenyt Körmenden

Végigjártuk a megmérettetés helyszínét.

A Körmendi Rendészeti Szakgimnáziumban 16 csapat mérte össze tudását fizikai erőpróbákon és elméleti kérdésekben. Az ország 4 pontján egyszerre rendezték meg a versenyeket és az összesített mezőnyből a legjobb 20 csapat jut majd tovább miskolci döntőbe.

A jó hangulatú versenyen némi eső és erős szél is próbára tette a tanulókat, például a 2000 méteres futás közben és az akadálypályán. A büntetés-végrehajtási feladat egy zárka szakszerű berendezése és a fogvatartottak számára tiltott tárgyak felismerése volt.

Először rendezték meg az Országos Középiskolai Rendészeti Csapatversenyt Körmenden
A képre kattintva galéria nyílik
Pintér Patrícia

A sportcsarnokban fizikai felkészültségükből „vizsgáztak” a tanulók: fekvőtámaszban karhajlítás-nyújtás, hanyattfekvésből felülés, hajlított karú függés és helyből távolugrás voltak a gyakorlati feladatok. A lövészeten 10 méterről 5cm átmérőjű bukócélokra kellett lőni a diákoknak. A katasztrófavédelmi feladatban szakfelszerelési tárgyakat kellett felismerni és különböző tömlőket párosítani, csatlakoztatni.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva . Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Könnyű