Videón meséli el a megkéselt újpesti rendőr, hogy mi történt vele

Parancsba kapta, hogy nem halhat meg.

Lapunk is beszámolt Járőrtársa életére törő férfit lőtt le egy rendőrnő Újpesten 2020. December 24. 08:38 arról a karácsonykor történt esetről, amely során egy fiatal rendőrnő lelőtt egy bűnözőt, aki előtte megkéselte a járőrtársát.

Sokan kiálltak „Te vagy a mi hősünk” - Felébresztették az Újpesten megkéselt rendőrt 2020. December 25. 18:09 a fegyverét használó rendőrnő mellett, és tömegek szurkoltak a megkéselt rendőr életéért is. Úgy tűnik, sikerrel.

A fiatalember ugyanis láthatóan jobban van, és a kórházi ágyból a kollégáinak mesélte el, mi is történt azon a reggelen Újpesten.

Először arról beszél, hogy édesapja is rendőr volt, azért választotta ezt a hivatást. Ő vidéki (borsodi), nem ismerte a kerületeket, így részben véletlen, hogy éppen Újpesten kezdett dolgozni. De nem bánta meg, mert itt egy lájtos napon annyi bevetésük („küldésük”) van, mint vidéken egy hónap alatt.

Péter szerint Erikát – aki már meglátogatta a kórházban - jobban megviselte az eset.

Mi történt vele?

December 24-én reggel hatkor vette fel a szolgálatot, és aznap ez volt az első helyszín, ahova mentek.

Miután megszúrta az elkövető és látta magán a szúrt sérülést, megijedt, és úgy gondolta, el kell mennie a helyszínről, kint hidegebb van, másként dolgoznak az erek. Úgy gondolta, társa biztonságban van.

Lesétált a hatodik emeletről a földszintre, közben látta, hogy ömlik belőle a vér. Rádión kérte, hogy küldjenek mentőket, mert el fog vérezni.

Mivel azt hitte, hogy meghal, felhízta édesanyját és elbúcsúzott tőle.

A sokk miatt nem érzett fájdalmat. Azt hitte egy sebe van, de utólag kiderült, a fején is voltak súlyos, csontig hatoló vágások és a testén más szúrások is.

Megérkeztek a mentők és a parancsnoka is. Ez utóbbi megtiltotta, hogy meghaljon.

„Peti, nem halhatsz meg”

– mondta.

Mindenesetre nem hagyta el magát, folyamatosan „pörgött”, kommunikált a mentősökkel.

Közben a belső vérzés miatt úgy érezte, mintha egy övvel szorítanák gyomrát, nem kapott levegőt sem.

A mentőben ájult el, és már csak a műtét után tért magához. Akkor tudatosult benne, hogy nem halt meg, hogy „

ezt én megúsztam”

.

Bár beszélnie kell majd pszichológussal, most jól érzi magát, és továbbra is szeretne Budapesten rendőr lenni.

"Szerintem megtettük, amit tudtunk”

– foglalta össze véleményét Péter.

Bevallja, hogy jól esett neki kollégáinak figyelme és aggódása, akik megható kis videókban üzennek társuknak.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló