"Vigyázzunk együtt Szombathelyre" - Indul a nagy szemétszedés

Ráadásul bárki csatlakozhat, akár a helyszíneken is.

2023-ban is folytatódik a "Vigyázzunk együtt Szombathelyre" nevű szemléletformáló program - közölte a városháza csütörtökön.

Mint írják, a tavalyi év sikeres lebonyolításának folytatásaként a program keretében idén ismét városi nagytakarítást szervez az önkormányzat szeptember 15-én, vagyis jövő pénteken.

"Ahogy tavaly, úgy idén is a képviselő-testület tagjai, az önkormányzati tulajdonú cégek foglalkoztatottjai, a civil szervezetek, illetve a Polgármesteri Hivatal munkatársai vesznek részt önkéntes alapon a városi nagytakarításon egy napon, több helyszínen, melynek célja, hogy felhívjuk a figyelmet: közösen óvjuk és vigyázzunk együtt Szombathely környezetére!" - írták.

Megjegyezték, a szemétszedések kezdetekor a szombathelyiek is tudnak csatlakozni az akcióhoz: az adott helyszíneken és időpontban tudják átvenni a szemeteszsákokat, kesztyűket, eszközöket az önkormányzati dolgozóktól.

A szemétszedés ezekben az időpontokban, helyeken és cégekkel zajlik majd:

10:00:

  • Szent Gellért krt. és a 86-os elkerülő közötti Perint part és a mellette levő zöldterületek - FÉHE NKft.
  • 11:00

  • Március 15. tér, Kórház köz és dr. Antall József tér Savaria Városfejlesztési NKft. - Szombathelyi Távhőszolgáltató
  • Bem József utcai buszforduló - Bem József utca 6-18. és a Szűrcsapó 26. által határolt terület - Egyesített Bölcsődei Intézmény Gyermekeiért Egyesület
  • 11:30

  • Perint patak meder mindkét oldala a Bartók B. u.-i hídtól és az ELTE SEK-kel szembeni híd közötti szakaszon - Savaria Szimfonikus Zenekar
  • 12:00

  • Tószer tér, Gyöngyös patak meder mindkét oldala a Fiatal Házasok Otthonától a dr. István Lajos körútig tartó szakaszon - Szombathelyi Sportközpont és Sportiskola Nonprofit Kft.
  • 13:00

  • Múzeumpark és mellette a Gyöngyös patak partja, Gayer park és mellette a Gyöngyös patak partja - Savaria Múzeum Iseum Savariense, Szombathelyi Képtár, Szent Erzsébet Plébánia, Vasi Múzeumbarát Egylet
  • Szalézi tér és a vele szemben lévő zöldterület - Aranykorúak Sport Egyesülete
  • Brenner park, Gyöngyös patak meder mindkét oldala - SZOVA Nzrt., Szompark Kft.
  • Szent Flórián krt. és Szent Gellért krt. híd között a Perint part és a mellette levő zöldterületek - Rotary Club
  • Váci és Oladi kiserdő - SZMJV Diákönkormányzata, Oladi Városrészért Egyesület, "Nyugalom Szigete " Oladi Lakótelep Nyugdíjas klub
  • Ezredévi park, Szent István park - AGORA Savaria Kulturális és Médiaközpont NKft., Szépítő Egyesület, Vas Megye és SZMJV Nyugdíjas Szövetsége
  • Nagykar utcai park (Weöres Sándor szobor környéke), Ady téri park, Technikum park - Mesebolt Bábszínház, Szombathelyi Weöres Sándor Színház NKft.
  • Károlyi Gáspár tér, Perint patak meder mindkét oldala: a Főiskolai hídtól az Óperint u-i hídig - Berzsenyi Dániel Megyei Hatókörű Város Könyvtár
  • Felsőőr u-i park, Perint patak meder mindkét oldala: az Óperint u-i hídtól a Szent Flórián krt-i hídig - VASIVÍZ Zrt., Szombathelyi Waldorf Társas Kör Egyesület
  • Emlékmű és környéke, Európa park, Tóth István park - SZMJV Polgármesteri Hivatal
  • Csónakázó tó és környéke - Önkormányzati képviselők, PM Kabinet
  • Szent Márton tér, Szent Márton u. és Piac közötti zöldfelület, Éhen Gyula tér - SZOVA NZrt.
  • Pelikán park és a Gyöngyös patak meder a Deák Ferenc utcai hídtól a Szelestey utcai hídig - Hárofit KE
  • Mártírok tere, Uránia udvar és Belső uránia udvar - Szombathelyi Belvárosért Egyesület, Sakura Egyesület
  • Pázmány buszfordulótól a Mikes Kelemen utcai kutyafuttatóig - Joskar-Ola Alapítvány, "Leo" Karate-do SE Egyesület
  • 16:00

  • Zanati kerékpárút és környezete és az elkerülő fölötti átvezető híd - Zanati Kulturális Egyesület
  • Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

    A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
    A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

    Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
    Google Favicon
    Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Közélet