Szombathelyen fák dőltek ki, tető szakadt le - de már szelídül az időjárás

Az elmúlt napokban Vas megyében 16 településre riasztották a katasztrófavédőket. Sárvárt és térségét megkímélte az időjárás.

Mukics Dániel, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője elmondta, hétfőn kora estig mintegy 160 riasztás érkezett a viharkárokkal kapcsolatban. A viharos szél elsősorban Vas, Zala és Veszprém megyében okozott károkat. A legtöbb problémát a leszakadt ágak és a kidőlt fák okozták.

Szombathelyen több kidőlt fa, leszakadt tető és ág okozott problémát.

A tűzoltóság minden esetben gyorsan el tudta hárítani a veszélyhelyzeteket, személyi sérülés nem történt.

A mai napon már csak Somogy, Tolna és Baranya megyékre vonatkozóan van érvényben riasztás az esőzések miatt. Vas megyében visszavontak minden riasztást, péntekre talán még a nap is kisüthet.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Időjárás