Kiszámolták, hogy mikor lesz vége a világnak

Egy ukrán matematikus a Da Vinci-kód segítségével állapította meg az utolsó dátumot.

4006. március 21. Ezen a napon lesz a világvége Anatolij Pasko ukrán matematikus szerint.

Pasko a Da Vinci-kódot használta, amit Dan Brown tett világhírűvé, könyv és film is készült róla. Lányege, hogy Leonardo Da Vinci Az utolsó vacsora című festményében keresnek olyan kódokat, amelyekből ki lehet számolni a jövő eseményeit, például a világvégét is.

Pasko azt is közé tette, milyen adatokból jött ki a végeredménye. Figyelembe vette a képen látható emberek, szobák, falak, ablakok, és a plafonon látható rács réseinek számát - írta az Index.

2010-ben Sabrina Sforza Galitzia, a Kaliforniai Egyetem munkatársa egyszer már elvégezte ezt a számítást, ő viszont a részleteket nem árulta el. Az ő számításainak eredménye megegyezik Pasko végeredményével.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Könnyű