A NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában épülő M85 gyorsforgalmi út Fertőrákos csomópont és Sopron országhatár közötti szakaszának kivitelezője, az SDD Konzorcium bejelentette:
a 84-es főút országhatár előtti 2x2 sávos részén, a 127+093 és a 128+315 kilométerszelvény közötti szakaszon az útburkolat felújítása november végén megtörtént.
A konzorcium 2022. december 16-án megkezdi az ideiglenes forgalomterelő táblák visszaszedését, így a felújított szakasz
2022. december 17-től újra, teljes keresztmetszetében használható lesz.
A kivitelező arra is felhívja a figyelmet, hogy a teljes beruházás befejezési határideje 2024. július 1-je. Vagyis a 84-es főút ezen felújított szakasza egésze addig munkaterületnek minősül, ezért lokális forgalomkorlátozásokra a későbbiekben is számítani lehet.
A cikk laptársunknál, az Enyugaton jelent meg.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!