Jövő tavasszal visszatérhet a képernyőre a Dancing with the Stars a TV2 képernyőjére, írja a Blikk.
A portál úgy tudja, az egyik versenyző Liptai Claudia lehet, aki most először nem műsorvezetőként tűnne fel egy nagyszabású produkcióban. Lehetséges profi táncpartnere Köcse György lehet, aki három év kihagyás után térne vissza a műsorba.
A bulvárlap szerint már javában folyik a műsor válogatója, és keresik azokat a legalább minimálisan táncolni tudó vagy jó ritmusérzékkel rendelkező sztárokat, akiket köszönthetünk majd a hatodik évadban. A lap úgy tudja, új műsorvezetők és zsűritagok neve is felmerült.
A TV2 sajtóosztálya a lapnak kitérő választ adott a show lehetséges visszatérésével kapcsolatban.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!