Kiemelt közlekedésfejlesztési projekt indul Vas megyében: elkezdődik a kőszegi intermodális közlekedési csomópont kivitelezése - jelentette be Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter.
A miniszter szerint a csaknem 2,5 milliárd forintos beruházás célja Kőszeg vasútállomásának és autóbusz-közlekedésének átalakításával gyorsabb átszállást, kényelmesebb utazást és korszerűbb közösségi közlekedést biztosítani a városban és a térségben.
A beruházás során:
Vitézy közölte, hogy a beruházás részeként elbontják a használaton kívüli iparvágányt és raktárépületet, átépítik a kapcsolódó kitérőket és vágányokat, hogy helyet biztosítsanak az új intermodális csomópontnak.
A közbeszerzési eljárás során kiválasztott kivitelezővel a minisztérium aláírta a szerződést, így a jelenlegi ütemterv szerint a tényleges kivitelezés augusztus végén indulhat, a vasúti munkák pedig az októberi vágányzár idején kezdődnek.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!