A folyó vízszintje jelenleg is emelkedik.
Néhány, kisebb dombon álló kiskerten kívül minden kiskert víz alá került a Rába szentgotthárdi gát feletti szakasza melletti területen - tudtuk meg az egyik kiskert tulajdonosától, Bana Ferenctől, aki a fotókat is készítette.
A Rába gátja most
Bana Ferenc
A Rába gátja most
Bana Ferenc
Mint mondta, megmérték, és a folyó vízszintje jelenleg is emelkedik, amíg a fotókat elkészítette, a vízszint 4-5 cm-t nőtt. Ezt egyébként egy földbe szúrt és berovátkolt bottal mérték le.
A Rába gátja most
Bana Ferenc
A Rába gátja most
Bana Ferenc
A Rába ezen szakaszára az ausztriai vízgyűjtő területek és esőzések vannak hatással, Ausztriában több eső esett a napokban, mint Magyarország nyugati részén. A vízügyi igazgatóság a Rába osztrák határtól Szentgotthárdig tartó szakaszára első fokú árvízvédelmi készültséget rendelt el.
A Rába gátja most
Bana Ferenc
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.