Egy helyi szórakozóhely galériája leomlott, két ember szörnyethalt, többen pedig megsérültek a vizes vb-nek otthont adó dél-koreai Kvangdzsuban – írja az m4sport.hu.
A halálos baleset a versenyzők szállásához közel eső egyik többszintes klubban történt. Bíró Attila, a negyedik helyen zárt magyar női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya az MTI érdeklődésére elmondta, ők is ott voltak, de szerencsére mindenki jól van.
Tóth Bálint, az M4 Sport helyszíni tudósítója arról számolt be, hogy magyar úszók is tartózkodtak a közelben, ők azonban nem voltak az épületben, amikor a szerencsétlenség történt.
A hatóságok tájékoztatása szerint összesen 370-en tartózkodtak a klubban, amikor a 2,5 méteres magasságban lévő galéria egyenesen a mulatozókra esett, akik közül sokakat törmelékdarabok találtak el. A hatóságok azt gyanítják, hogy a túl nagy súly miatt dőlt össze a szerkezet. Szemtanúk több mint száz bulizóról számoltak be a galérián.
A halálos áldozatok nem sportolók. A Yonhap dél-koreai hírügynökség a városvezetésre és a tűzoltóságra hivatkozva közölte, hogy kilenc sportoló könnyebben megsérült: négy amerikai, két új-zélandi, egy holland, egy olasz és egy brazil. A brazil állampolgárt leszámítva mindannyian vízilabdázók. Hatan közülük nők. Kar-, illetve lábsérüléseik zúzódásoktól vágott sebekig terjednek.