Péterfy-Novák Éva író a Facebookon kérte számon az igazságügyi minisztert a győri kettős gyerekgyilkosság miatt, utalva az úgynevezett Isztambuli Egyezmény elmaradt ratifikálására. (Ez a családon belüli erőszakról szól) A miniszter válaszában a következőket írta:
„Anyaként és igazságügyi miniszterként, mint minden jóérzésű embert, engem is lesújtott a győri gyermekgyilkosság tragikus híre. A vonatkozó magyar jogszabályok megfelelnek az Isztambuli Egyezmény követelményeinek, konkrétan az említett 31. cikknek is. Mindez persze nem elégséges, ha ilyen tragédia előfordulhat.” - fogalmazott.
Éppen ezért átfogó kormányzati vizsgálat elrendelését kezdeményezi a felelősség tisztázása érdekében, hogy egyértelműen kiderüljön, a konkrét tragikus esetben mulasztott-e bármelyik állami szerv vagy annak alkalmazottja.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!