Vizsgálja a minisztérium a Vas Megyei Kormányhivatal bírságolási rendszerét, a gyanú szerint nem volt egyenlő a mérce

A vizsgálatot Horváth Nándor Zsolt vasi kormánypárti országgyűlési képviselő kezdeményezte.

" (A Vas Megyei Kormányhivatalnál) egyes esetekben a szakemberek által javasolt bírságot jelentősen csökkentették, vagy figyelmeztetéssel váltották ki, és felmerült, hogy a döntések nem mindenkinél ugyanazon mérce szerint születtek" - írta friss posztjában Horváth Nándor Zsolt (Tisza) országgyűlési képviselő.

Mint írta, a kormányhivatalnál az volt a gyakorlat, hogy a hatósági bírságokat a kiszabás előtt be kellett jelenteni a hivatal vezetésének, amely azokat megváltoztathatta. Erre egy 2023-ban, a korábbi főispán nevében kiadott körlevél szólította fel a hivatalnokokat.

A minisztérium azonnal lépett

Az országgyűlési képviselő bejelentette, hogy az ügyben a Vidék- és Településfejlesztési Minisztériumhoz fordult, ahol Lőrincz Viktória miniszter elrendelte a vizsgálatot, egyúttal a minisztérium megtiltotta a jogsértő szabályzat további alkalmazását.

A vizsgálat elindítását Lőrincz Viktória miniszter megerősítette, hozzátette, hogy a Vidék- és Településfejlesztési Minisztérium mélységesen elítéli a jogállamisági garanciákkal össze nem egyeztethető gyakorlatot, és megtiltja a jogszabálysértő szabályzat további alkalmazását.


Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet