Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Vizsgálódik az Adatvédelmi Hatóság az oltásra regisztráltaknak érkező kormányzati levelek miatt

Már az Adatvédelmi Hatóság is vizsgálja azokat a panaszokat, amelyekben szóvá tették: kormányzati propagandát kapnak az oltásra regisztráltak, sőt, le sem tudnak iratkozni az állam hírleveléről.

Nemcsak az oltás megszervezésére, más célokra is alkalmasnak bizonyult a regisztráció a „Vakcinainfo” oldalán. A kormány legutóbb például a béremelésekre és az adócsökkentésekre is ráirányította a figyelmet, de a levél rámutat az adatkezelési tájékoztatóra is. Ezt elvileg azok láthatják, akik anno mind a két rubrikát bejelölték a regisztrációs lapon.

Ujhelyi István 2020-ban az elsők között figyelmeztetett arra, hogy a regisztráció politikai célokat is szolgálhat. „Az első pillanattól kezdve egyértelmű volt, hogy ez nem más, mint a választási kampányra felkészülő Rogán-akció. De amikor ezt jeleztük, akkor engem is, másokat is oltásellenes gyilkosnak nevezett a propaganda gépezet” – nehezményezte az ellenzéki politikus.

Az ATV kérdésére Gulyás Gergely azt mondta: az adatkezelésnek világos szabályai vannak. Mindenki eldöntheti magának, hogy szeretne-e még a kormánytól tájékoztató anyagot kapni, és ha nem, bármikor leiratkozhat – fogalmazott. Eddig azonban többen jelezték, nem tudnak leiratkozni a kormány hírleveléről.

Kedves Olvasó!

Hangot szeretnénk adni nektek! Kérjük, segítsetek nekünk abban, hogy elindítsuk új stúdiónkat, és hogy minél több beszélgetést és videót készíthessünk veletek, nektek!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek