"Ne táncoljunk úgy, ahogy ők fütyülnek!" - olvasható a képen.
Intenzív figyelemfelhívó kampányt indít a kormány - jelentették be a
Facebookon pénteken.
A bejegyzéshez csatolt képen viszont nem Soros György, hanem fia, Alex Soros, valamint Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke látható.
A telex azt írja, utóbbi szerepeltetése nem véletlen. "Orbán és a kormány több tagja is arról beszél hetek óta, hogy Brüsszelben változásra van szükség a jövő júniusi EP-választás után, és le kell cserélni az Európai Bizottság tagjait, vagy ahogy ők nevezik: a brüsszeli bürokratákat - írták."
A plakáton egyébként a "Ne táncoljunk úgy, ahogy ők fütyülnek!" felirat olvasható.
Facebook/Magyarország Kormánya
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.