Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Parkolási izgalmak a szombathelyi belváros peremén, és a történet folytatódik

Épp akkor szűnt meg az ingyenes parkolás, amikor elkezdték az utcatakarítást.

Kezd visszaállni a rend, vagyis inkább a káosz Szombathelyen, már ami a közlekedést és a parkolást illeti. Kedden ugyanis megszűnt az ingyenes parkolás, amivel a SZOVA-nak és a parkolóbérleteseknek is meggyűlt a baja. Kaotikusra sikeredett a szombathelyi fizető parkolás újraindítása May 25. 13:15 De legalább a belvárosiak fellélegezhetnek, hogy nem foglalja el csak úgy bárki a helyüket.

A belváros peremén élők és dolgozók számára viszont csak most kezdődik az izgalom. Valljuk be, rettentően hiányzott már mindenkinek a reggeli parkolóhelyvadászat, ami miatt a késés is borítékolható. Ennek a jelenségnek pedig a Vörösmarty utca és a környéke az egyik melegágya, hiszen elég közel van a központhoz és még a parkolásért sem kell fizetni.

SZOVA takarítás
A közterület-felügyelet akcióban, az autósok pedig tanácstalanok.
Mészáros D. Zsolt

A városnak ezen a részén leledzik a Nyugat szerkesztősége is, így már a múlt heti bejelentéskor előre féltünk, hogy mi vár majd itt ránk napközben. Az aggodalmunk pedig nem is volt alaptalan, már kedden kezdett kalandossá válni a helykeresés, aztán szerdán a tetőfokára hágtak az izgalmak.

A Palace-irodaház parkolója csurig tömve, még ott is autók, ahol igazából meg sem lehetne állni. Pont olyan minden, mint mielőtt a koronavírus-járvány átírta az életünket. Semmi gond – gondolja a gyanútlan újságíró –, megyünk tovább, a Vörösmarty utca mentén azért még lehet hely.

Hely az volt is. Sőt, gyanúsan túl sok. Meg egy munkagép, és még emberek is sürögtek-forogtak a járdán. De azért megpróbálkozik az ember és begurul a parkolósávba. Aztán jön is egy egyenruhás, aki mondja, hogy itt most nem lehet megállni, kint is van a tábla az utca elején. Igen ám, de főhősünk ezt nem látta, mivel a parkolóból kanyarodott ki.

SZOVA takarítás
Volt tábla, nincs tábla.
Mészáros D. Zsolt

Aztán felbukkan és oda is jön gyorsan köszönni egy volt kolléga, aki kicsit többet elárul: éppen utcatakarítás folyik. Az már csak szerencsétlen egybeesés, hogy épp akkor szűnt meg az ingyenes parkolás, amikorra ezt betervezték.

Mert hogy már nagyjából két hete beidőzítették erre a napra a Vörösmarty utca takarításának első ütemét. Korábban már sorra került a Pázmány Péter körút, a Váci Mihály, a Károly Róbert és a Deák Ferenc utca is. A nagytakarításban pedig van utcaseprés, csatornatisztítás és a padkákat is letisztítják nagygéppel – tudtuk meg az önkormányzattól.

SZOVA takarítás
Szépül a padka és a parkolósáv.
Mészáros D. Zsolt

Persze, csak ahol tudják. Hiszen hiába volt kint a közterület-felügyelet, hogy elhajtsa a parkolóhelyre vadászó sofőröket, voltak olyanok, akik még tegnap hagyták ott az autójukat. A várakozni tilos táblák akkor még valószínűleg nem voltak kint,másféle tájékoztatás pedig nem volt.

Próbálták keresni a tulajokat, lekérték az adatokat a rendszámok alapján, de nem jártak sikerrel, így jobb híján kacsázott köztük a SZOVA nagy gépe. Büntetéstől viszont nem kell félni, így nem várja őket mikuláscsomag a szélvédőn.

SZOVA takarítás
Mészáros D. Zsolt

Viszont volt olyan is, aki nem úszta meg, mert addig parkolt le, amíg nem figyeltek a közterületesek, a táblák pedig már kint voltak és így bizony ráfizetett.

SZOVA takarítás
Mészáros D. Zsolt

És ez még csak az első ütem volt a négyből. Tehát lesznek még ilyen kalandos napjaink itt a belváros peremén, a következő valószínűleg épp jövő szerdán, június 2-án, ha a szeszélyes időjárás engedi.

Íme az ütemterv:

2. ütem
Vörösmarty Mihály 1., és 9. között
2021. június 1-jén táblázás, 2-án takarítás
Eső esetén 3-án táblázás, 4-én takarítás

3. ütem
Vörösmarty Mihály 2., és 32. között
2021. június 8-án táblázás, 9-én takarítás
Eső esetén 10-én táblázás, 11-én takarítás

4. ütem
Vörösmarty Mihály 34., és 58. között
2021. június 15-én táblázás, 16-án takarítás
Eső esetén 17-én táblázás, 18-án takarítás

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet

Tovább az oldalra