Közösen emlékeztek Wagner Andrásra Szombathely volt és jelenlegi polgármesterei

Wagner András 1990-től, a rendszerváltástól nyolc évig vezette a szombathelyi önkormányzatot.

Május 31-én van Szombathely rendszerváltás utáni első polgármesterének, Wagner András halálának évfordulója. Hétfőn ebből az alkalomból, rá emlékezve barátai, egykori politikustársai megemlékeztek sírjánál, a Jáki úti temetőben - írta posztjában Szombathely MJV a Facebookon.

Az eseményen részt vett dr. Nemény András, Szombathely MJV polgármestere, dr. László Győző, dr. Horváth Attila és Horváth Soma alpolgármesterek, illetve Szabó Gábor, dr. Ipkovich György és dr. Puskás Tivadar egykori polgármesterek is.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek