Ma négykor lejárt a Weöres Sándor Színház igazgatói posztjára a pályázatok beadási határideje. Csak egy pályázat érkezett. Jordán Tamásé.
- írta Facebook-oldalán dr. Czeglédy Csaba, az MSZP szombathelyi szervezetének elnöke.Emlékeztetőül: Jordán Tamás korábbi pályázatát érvénytelenné nyilvánították, de a színházi szakma szinte egyöntetűen kiállt Jordán mellett, tüntetés, nyilatkozatháborúk és sok-sok történés az ügyben, melyről cikkeinket igazgatói pályázatide kattintva olvashatják el.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!