Woody Allen 50. filmjének forgatása közben bejelentette, hogy kész, ennyi volt, örökre befejezi, visszavonul a filmezéstől- írja az El Periódico nyomán a Telex.
A most készülő – ezek szerint utolsó – filmje Párizsban játszódik, teljes egészében francia nyelven forgatják. A filmről a rendező azt mondta, hogy „hasonló lesz a Matchpoint-hoz, izgalmas, drámai és baljóslatú”.
A film forgatásának kezdetekor tartott sajtótájékoztatón Allen még azt mondta, hogy soha eszébe sem jutott a visszavonulás, az IMDB szerint viszont egy Alec Baldwinnal készült 2022 júniusi Instagram Live beszélgetésben Allen már azt sugallta, hogy valószínűleg ez lesz az utolsó filmje, szóval itt tegyen igazságot, aki tud.
A 86 éves művész otthagyná Hollywoodot, a jövőben több időt kíván szentelni az írásnak. Ötödik könyve, a Zero Gravity szeptember 27-én jelenik meg, de már tervbe vette, hogy megírja első regényét is.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!