A betörők zálogházba adták a lopott ékszereket, most keresik a tulajdonosokat

Eddig 53 házbetöréssel gyanúsítják azt a négytagú bandát, akik Vas, Zala és Fejér megyében törtek be módosnak ítélt családi házakba. Pénzt és ékszert vittek el, több, mint 30 millió forint értékben, de a rongálási kár is több milliós.

A rendőrök sikeres felderítés után 2016. januárjában elfogták egy sorozatbetörő banda tagjait. Ahogy az a mai szombathelyi sajtótájékoztatón elhangzott, a béke szigeteként ismert Vas megyében komoly felháborodást keltettek a nyugodt környéken feltört és kifosztott családi házak. Az elkövetők a késő délutáni, kora esti órákban tevékenykedtek, olyan helyekre törtek be, ahol sötét volt és a csengetésre nem nyitott senki ajtót.

Betörés
Ide is betörtek

Videónkban hasznos tanácsok hangzanak el azzal kapcsolatban, hogyan lehet csökkenteni a betörés veszélyét és arról is szó volt, mennyire fontosak a vigyázó, figyelő szomszédok. (Volt olyan szomszéd, aki átköszönt a szomszédban tevékenykedő embernek, jó munkát kívánt neki, mire az csak visszaintegetett. Mint kiderült, a betörő azon munkálkodott éppen, hogyan tudna bejutni a házba.) Volt olyan eset is, ahol a kezdetleges eszközökkel nem boldoguló betörők egy udvaron talált téglával dobták be a teraszajtó üvegét. Sajnos a zajra senki nem figyelt fel, vagy nem foglalkozott vele.

Sajtótájékoztató
Tánczos Mihály

A rendőrök egy kaposvári zálogházban több tucat arany ékszert találtak, amiket a gyanúsítottak helyeztek el ott. Az ékszerektől más esetben jellemzően mélyen ár alatt szabadultak meg. A betörésekre jellemzően 5-6 percet szántak, a legtöbb ad-hoc kiválasztott házban tipikus helyeken találtak rá a készpénzre, ékszerekre. Ha ilyet nem találtak, akkor kifosztották a hűtőt. Alkoholt, édességet is elvittek, de nagy műszaki cikkeket nem. Így nem voltak feltűnőek az utcán sem. Az autójuk egy szomszédos utcában parkolt, ketten dolgoztak, egy valaki pedig az autóban várt.

Ellopott ékszerek
A lopott órák egy része
Tánczos Mihály

És miért részesítették előnyben Vas megyét? Mivel itt gazdag embereket sejtettek, akik Ausztriában, vagy jó munkahelyen dolgoznak és sokat keresnek. Rákérdeztünk, a tetteseknek sem jó, sem rossz munkahelyük nem volt, nem munkával ütötték el a napjukat.

Betörés
A betöréshez használt eszközök
Tánczos Mihály

A rendőrök kiemelték: ha látszólag céltalanul ténfergő idegeneket látnak az utcájukban, akkor figyeljenek oda rájuk, kérdezzék meg, segíthetnek-e nekik, vagy hogy kit keresnek? És nyugodtan tárcsázzák a 112-őt. A szombathelyi betöréseket is végrehajtó csapat alibi kérdésekkel állt elő, ha valaki ajtót nyitott nekik. Merre van Sopron, vagy Győr, mikor ér haza a szomszéd stb.

Ellopott ékszerek
További képeinkért kattintson a fotóra
Tánczos Mihály

Az eddig ismert lopási kár meghaladja a 30 millió forintot, míg a betöréssel okozott kár az 5 millió forintot. A négy elkövető közül három előzetes letartóztatásban van, negyedik társuk szabadlábon védekezik.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló