18 évvel ezelőtt halt meg egy fejlövés következtében Zámbó Jimmy énekes. Halála után legendák, találgatások, összeesküvés-elméletek sokasága látott napvilágot, öngyilkosságról, ravaszul kitervelt gyilkosságról beszéltek.
A mentők értek oda elsőként
Most a család egy jó barátja, Vágó Imréné ezredes, Csepel akkori rendőrkapitánya egy könyvben rendőrséhi, kórházi akták, személyes visszaemlékezések alapján tett rendet a találgatások között, a Bors ezek alapján rekonstruálta a történteket
A mentők központjába 5 óra 13 perckor érkezett a hívás, és mindössze hét perccel később már meg is érkezett Jimmyék házához a mentőautó. A kerületi kapitányság ügyelete 5 óra 35 perckor a rendőrség központi ügyeletén keresztül értesült az esetről. Az elsőként érkező rendőrök biztosították a helyszínt, ők a csepeli kapitányság közelben tartózkodó járőrei voltak.
Mindössze pár perccel a riasztásuk után értek oda, ezután szinte azonnal a BRFK Akció Osztályának munkatársai is elindultak, ők hat óra előtt öt perccel érkeztek meg. Majd utánuk öt perccel a fegyverszakértő is a Zámbó család házában volt. Ekkor hat óra múlt tíz perccel, az ezredes asszony nagyjából ilyentájt indulhatott el otthonról. Őt egyébként háromnegyed hatkor hívták telefonon a rendőrséi ügyeletről.
Két és fél üveg pezsgőt ivott
A mentők kiérkezésekor Jimmy teste a padlón feküdt, a feje körül hatalmas vértócsa vöröslött. A dokumentum szerint a feleségtől értesültek a történtekről: az énekes a fegyverét próbálta ki, kivette a tárat, majd a fegyver véletlenül elsült, és a lövedék a fejét érte. A fegyver és a tár a földön hevert.
Az esemény előtt Jimmy állítólag két és fél üveg pezsgőt ivott meg.
Jimmyt a Központi Honvédkórházba szállították. A mentő 6 óra 54 perckor érkezett a kórház 1. sz. aneszteziológiai és intenzív terápiás osztályára. Itt igyekeztek stabilizálni az állapotát és felkészíteni egy műtétre, de a keringését már nem sikerült helyreállítani. A halál beálltát 9 óra 25 percre jelölték meg az ambuláns lapon.
Kivette a tárat, majd a halántékához emelte a pisztolyt
A csepeli rendőrök jelentéséből kiderül, hogy mi tárult a szemük elé, amikor odaértek. A helyszínen tartózkodó mentőorvos épp a sérült állapotát próbálta stabilizálni. A feleség, Zámbó Edit, valamint Hulé Éva, a család barátja mondták el a történteket: szórakoztak, ittak az este, majd Jimmy kipróbálta a felesége riasztófegyverét. Ezután, mivel neki is volt önvédelmi fegyvere, kipróbálta azt is, ennek a lövésnek a nyoma a lőszer udvarra esett hüvelye.
Ezek után a felesége és Hulé Éva kérésére el akarta tenni a fegyvert, de megnyugtatásukra még megmutatta, hogy a pisztoly nem jelent veszélyt, és a tárat kivette belőle. A
szemléltetés
részeként a jobb halántékához emelte a fegyvert, és elsütötte. A dörrenés után a földre rogyott. A tanúk értesítették a mentőket és a rendőrséget.A szomszéd kakasa
A Zámbó Jimmy halálával foglalkozó korabeli cikkek állandó szereplőjévé lépett elő a szomszéd kakasa. Vágóné könyvéből kiderül, hogy miként került elő a kakas, és milyen szerepe volt az egész ügyben. Mint kiderül: tulajdonképpen a kukorékoló kakas miatt terelődött a szó fegyverekre.
Az énekes feleségének vallomásából kiderült, hogy Zámbó Edit a férjével és a család barátjával, H. Évával körülbelül 19 órától pótszilvesztert tartottak az otthonukban. Hármójukon kívül csak Jimmy ötéves fia, Adrián tartózkodott a lakásban, ő a földszinti nappaliban aludt. Pezsgőt ittak és kedélyesen beszélgettek, nem támadt közöttük semmiféle vita, konfliktus. Úgy hajnali öt óra körül Jimmy a szomszédban kukorékoló kakas hallatán megjegyezte, hogy egyszer lelövi a hajnalban hangoskodó szárnyast. Ezután terelődött a fegyverekre a beszélgetés, a további események már ismertek.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!