Záporokkal, zivatarokkal jön a front

A hét közepéig kitart a változatos időjárás.

A hétvége időjárását egy hullámzó frontrendszer, majd egy légörvény alakítja, mozgalmas időszak következik - írja előrejelzésében az időkép.hu.

Szombaton már többször lesz erősen felhős az ég, és záporokra, zivatarokra is számítani kell, főleg a nap első felében. Reggel19, délután pedig 24 fok körül alakul a hőmérséklet. Az UV-sugárzás 11 és 16 óra között a naposabb időszakokban nagyon erős lesz.

Vasárnap egy légörvény hatására sokfelé számíthatunk esőre, záporra, zivatarra, keleten, északkeleten helyenként heves viharokra. Mérséklődik a forróság, 21-29 fokot mérhetünk napközben.

Hétfőn is gyakran lesz még erősen felhős az ég, de délután az északi, északnyugati tájak kivételével már hosszabb időszakokra felszakadozhat a felhőzet. Eleinte még több helyen előfordulhat eső, zápor, helyenként zivatar, majd a nap előrehaladtával egyre kevesebb helyen valószínű csapadék. Délután 20-27 fokot mutathatnak a hőmérők.

Kedden elszórtan még keleten, szerdán már csak elvétve számíthatunk esőre, záporra.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Időjárás