A szinte zavartalanul napos időt követően a késő délelőtti, déli óráktól délután főként az északnyugati, északi tájakon már egyre jobban szűrheti a napsütést az északnyugat felől felvonuló magasszintű felhőzet - írja a met.hu. Az Észak-Dunántúl fölé emellett gomolyfelhők is sodródhatnak, de ott is inkább csak a határvidéken fordulhat elő egy-egy zápor, esetleg zivatar. Másutt nem lesz csapadék. Napközben az északnyugati vidékeken időnként megélénkülhet a délies irányú szél, másutt többnyire gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás. Délután általában 32 és 37, késő este többnyire 20 és 29 fok közötti értékekre számíthatunk.
Alapvetően fátyolfelhős égre számíthatunk, emellett főleg a nyugati és az északkeleti tájakon időnként vastagabb felhők is megjelenhetnek az égen. A csapadék esélye azonban kicsi. Jobbára gyenge vagy mérsékelt lesz a déli, délnyugati szél, amely hajnalban az Észak-Dunántúlon északnyugatira fordul, és már nagyobb területen megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 17 és 24 fok között alakul, de a kevésbé felhős, szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken több fokkal ez alatti értéket is mérhetünk.